2023. január 23.

MANAP hírlevél


Bő másfél hónap alatt több mint harmincezer előrendelést vettek fel az első napelemes személyautókra. Könnyen lehet, hogy a holland Lightyear mind árban, mind termelési volumenben kicsit túlvállalta magát.
Elolvasom

  SZABÁLYOZÓI 
Juhász Edit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal új elnöke
Juhász Edit több évtizedes közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, jelentős szerepet vállalt többek között az energiahatékonysági irányelv átültetésében. 2016-tól helyettes államtitkárként felelt a nemzeti közműszolgáltatás szabályozási ügyeiért, 2018-tól pedig államtitkárként vett részt az állami tulajdonú energetikai, hulladékgazdálkodási és víziközmű szolgáltató vállalatok irányításában. Pályafutását 2021 októberében az MVM Energetika Zrt. jogi, vállalatirányítási és koordinációs vezérigazgató-helyetteseként, igazgatósági tagjaként, az EON Hungária Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként folytatta.
 
Elolvasom
  
  BELFÖLD
 
Kiderült mi a helyzet a napelemes pályázati pénzekkel
Tavaly év végén indult el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, amelyben 100 százalékos támogatás érhető el az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára a beruházáshoz. A program egyáltalán nem zökkenőmentes, a kiírást többször módosították, az elbírálás és a kifizetés pedig igen lassúnak bizonyult. Hiába zárult le már tavaly év elején a pályázat első köre, közel egy évvel később a 43 ezer igénylőnek csak a töredéke kapta meg a beígért pénzt.
 
Elolvasom
 
Cikkünk nyomán hiperűrsebességgel kezdték el kifizetni a napelempénzeket
A múlt héten még csak 78 millió forintot fizettek ki 41 napelemes pályázatra, ám miután lapunk erre rámutatott, és a kancelláriaminiszter a Kormányinfón is több kérdést kapott ezzel kapcsolatban, kinyitották a kasszát. Szerdáig már 595 pályázatra utaltak majdnem 1,2 milliárd forintot, amit a napelemszövetség alelnöke is megerősített.
 
Elolvasom
 
Kiderült: gázerőművek építését tervezi a magyar kormány
Miután a minap a közrádió adásában jelentette be Paks II. újabb 2 éves csúszását az új energiaügyi miniszter, most egy újabb fontos energiaügyi információt hintett el a Hír TV adásában Steiner Attila. A tárca energiaügyekért felelős államtitkára ugyanis gyakorlatilag azt mondta most először a nyilvánosság előtt, hogy a kormány új gázerőművek építését tervezi azért, hogy a tovább bővülő napelemes kapacitás rugalmas kiszabályozásának kérdését meg tudja oldani.
 
Elolvasom
 
Megoldották a tudósok a növénytermesztés és a napelemek egyik nagy problémáját
Az olasz és amerikai kutatók szerint olyan napelemeket kell telepíteni a mezőgazdasági területek fölé, amelyek csak a fény egy bizonyos spektrumát engedik át. Ezzel nemcsak a növények járnak jól, de még energiát is lehet termelni.
 
Elolvasom
 
Gazdasági szakadékba vezethet a kormány sufnituningja
Karácsony előtti sajtótájékoztatóján Orbán Viktort – láss csodát – a független média munkatársai is kérdezhették. A miniszterelnök látszólag állta is a sarat, valósággal brillírozott, de mivel elszokott attól, hogy kényes kérdésekre megfontolt válaszokat adjon, a túlzott magabiztosság óvatlanná és meglepően őszintévé tette. Több olyan árulkodó elszólásra is ragadtatta magát, amelyek egyértelművé tették azt, hogy kormányzását valóban nem a közjó szolgálata, hanem valami más vezérli.
 
Elolvasom
 
Púp volt a napelemes cégek hátán a most megszűnt kötelezettség
Közvetlen előnyökhöz juttatja a napelemes rendszert telepítő vállalatokat, de különösen a nagy energiaigényű villamosenergia-felhasználókat egy minapi rendeletmódosítás, amelynek jelentőségéről a hazai napenergia-piac meghatározó szereplője, az Optimum Solar közleményben foglalta össze a tudnivalókat, a Világgazdaság ezzel kapcsolatos kérdéseire pedig korábbi cikkünkben a cég üzletfejlesztési igazgatója, Lugos Roland válaszolt.
 
Elolvasom
 
Nem sci-fi már a szilárdtest akkus otthoni energiatároló
A Las Vegas-i CES minden évben összegyűjti és bemutatja a világ termékké vagy termékközelivé érett technológiai és innovációs csúcsteljesítményeit. Legyen szó a Sony villanyautó építési projektjéről, a színváltós autóról vagy az új töltési technológiákról  – a CES-nél nincs jobb világpremier.
 
Elolvasom
 
  
  NEMZETKÖZI
 
‘A significant moment for European solar manufacturers’: EU unveils Green Deal Industrial Plan
The PV sector has significant implications for the economy, society and the environment. Positive impacts show that PV is a key contributor on the path to sustainability, and that highlighting these benefits could raise social and political acceptance in the transition to sustainable energy.
 
Read
 
Mountains Of Solar Waste: What Can Be Done?
When purchasing green alternatives for home power generation, there are many features that the average consumer looks for. Most are hoping to find options that are the most efficient, or the lightest, or the most durable, but what about the most recyclable?
 
Read