2024. február 12.

MANAP hírlevél, 6. hét

Példátlan folyamatok zajlanak az uniós áramtermelésben – Magyarország kirívó az egyik fontos mutatóban
 
Példátlan folyamatok zajlanak az uniós áramtermelési szektorban egy ma nyilvánosságra hozott jelentés szerint, így például több áramot termeltek tavaly az EU-ban a szélerőművek, mint a gázerőművek. Közben rohamosan terjednek a naperőművek is, és így először ugrott 40% fölé a megújulók részaránya az áramtermelési mixben, amely mellett minden idők legalacsonyabb arányára, egyharmad alá esett a fosszilis alapú áramtermelés. Ebbe a képbe illeszkedik be az, hogy Görögország után (18,83%) Magyarországon nőtt a második legmagasabb arányúra, 18,16%-ra a napalapú áramtermelés aránya az egész EU-ban – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
Elolvasom
  
 
  BELFÖLD
 
 
Még több napelemes szaldós lélegezhet fel – Megtudtuk a részleteket

Az OPUS-TITÁSZ esetén közel 100 ügyfelet, az MVM esetén 13 ügyfelet érint az a fejlemény, hogy egyelőre mégsem kerülnek át a szaldóból a bruttó elszámolásba, mert 2013. vége után bővítették a háztartási méretű kiserőművüket – tudta meg a Portfolio a két elosztóhálózati üzemeltető sajtóosztályaitól.
Elolvasom
 
 
Óriási az érdeklődés az ipari energiatárolók iránt, túljegyezték a pályázati keretet

A hazai vállalkozások február 5-ig nyújthatták be kérelmeiket az ipari energiatárolók telepítését 62 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programra. Az első adatok szerint e határidőig 116 pályázat érkezett be összesen közel 115 milliárd forint igénnyel – írja az Energiaügyi Minisztérium sajtóközleménye.
 
 
Csak Görögország támaszkodott jobban a napenergiára áramtermelésben tavaly, mint Magyarország

A háború és az energiaválság nem a fosszilis energiahordozók reneszánszát hozta az el Európai Unióban. A megújulók kapacitásnövekedése és részben az áramkereslet visszaesése miatt  földgázra és szénre is egyre kevésbé támaszkodik az áramtermelés Európában.
 
 
Lakossági napelemes pályázat: megvannak az első döntések az előregisztrációkról

Február 5-től elkezdte kiküldeni a pályázat kiírója az előregisztrációk jóváhagyásáról szóló értesítéseket, illetve a hiánypótlásra való felszólításokat, és vannak már olyanok is, akik benyújtották az első támogatási kérelmeket is – jelezte keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
 
 
Nagyot nőtt a kereslet az akkumulátorokra: tavaly 117 GWh-val bővült a világ energiatárolási kapacitása

Az EnergyTrend, a Trendforce elemző cég energetikára szakosodott divíziója nemrégiben tette közzé az energiatárolás globális piacának tavalyi évéről szóló jelentését. A tajvani székhelyű szervezet szerint az energiatárolók értékesítése az utóbbi néhány évben robbanásszerű növekedésen ment keresztül, melyet a megújuló energia gyors terjedése, az alapanyagárak csökkenése, a támogatások és az energiapiacon megjelenő új üzleti modellek elterjedése ösztönzött.
  
 
  NEMZETKÖZI
 
 
The effect of extreme dust conditions on PV system performance

Scientists in Romania have found that extreme dust conditions may cause losses of 45.35% and 38.14% in maximum power and short-circuit current under outdoor conditions for different kinds of solar modules. They warned that, if the effects of climate change escalate, resulting in less rainfall and more frequent sandstorm events originating from the Saharan region, extreme scenarios are very likely to occur in Europe.
 
 
Solar and Batteries Go Big in the Desert

Discussions of solar energy can be quick to point out its intermittent nature: the Sun does not always shine in any one place all the time. It does, however, shine quite a bit in the Mojave Desert in California. And as it happens, the Mojave is the location of a large new solar power plant integrated with battery storage. The Edwards Sanborn Solar and Energy Storage project incorporates the highest capacity solar farm in the United States with the largest battery storage system in the world.
 
 
Cheap solar panels from China are all over Europe – and everyone is freaking out

Europe is installing more solar panels than ever before, thanks to a flood of cheap Chinese solar panels, driving installations by 40% last year. But it comes at a hefty cost: Local solar manufacturers are on the brink of a total collapse that could happen within weeks.
 
 
EU adopts Net Zero Industry Act, launches measures to support solar manufacturing

The European Parliament and EU Council have agreed on new regulations to boost the EU’s solar manufacturing amid concerns about the viability of the European solar manufacturing sector.