2023. november 27.

MANAP hírlevél, 47. hét

 
 
Újabb egyeztetés volt az Energiaügyi Minisztérium és az iparági érdekképviseletek között

A MANAP és az MNNSZ közösen kezdeményezte, hogy a jelenleg le nem zárult 100%-os pályázatok kifizetésének gyorsításában a minisztérium nyújtson segítséget. A szállítói finanszírozások lezárása a ezen pályázatok kapcsán nagyban elősegítené az új pályázatban a napelem-kivitelezők résztvételi hajlandóságát és kockázataik, terheik csökkentését.
 
 
  BELFÖLD

 
Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

Módosítani fogja az Energiaügyi Minisztérium a 2024-ben induló, 75 milliárd forint keretösszegű, Napenergia Plusz névre keresztelt program egy fontos részletét. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) Facebook-posztjában arról ír, hogy az eredeti tervekhez képest nagyobb méretű rendszerekre is lehet majd támogatást igényelni.

 
Lantos Csaba: megváltozott szabályok a szélerőműveknél, új pályázatok a napelemeknél

12 kilométerről 700 méterre csökken a szélerőművek védőtávolsága, de nem akarunk szélkerékerdőt – mondta Lantos Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában. Az energiaügyi miniszter bejelentette azt is, hogy a nem lakossági ügyfeleknél egységes, országos vízdíj lesz, és létrehoznak egy alapot, amellyel a tehetősebb víziközmű-szolgáltatóktól csoportosítanak majd át forrásokat a rosszabb helyzetben levőkhöz.

 
Alakulnak az új napelemes pályázat részletei: nagyobb kapacitású rendszerekkel is lehet majd pályázni

Úgy tűnik, sikerrel lobbiztak a napelemesek, és nem csak a 4 kW-nyi napelem és 8 kWh-nyi akkumulátoros kapacitású rendszerekkel lehet majd pályázni a januárban induló lakossági napelemes-energiatárolós állami pályázaton.

 
Hivatalos: jókora, Magyarországnak járó uniós forrásra rábólintott az EB

Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta Magyarország módosított, a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó, 4,6 milliárd euró (mintegy 1800 milliárd forint) értékű REPowerEU-fejezettel kiegészített helyreállítási tervét. Az újabb jóváhagyási körre azért volt szükség, mert a kormány mégis élt a a kedvezményes hitelfelvétel lehetőségével. Ám nem nyílik meg azonnal a pénzcsap.

 
Fizessék a gazdagok az energiaátmenetet?

A világ leggazdagabb 1 százaléka, 77 millió ember ugyanannyi szén-dioxid kibocsátásért felelős fogyasztásán keresztül, mint az emberiség legszegényebb kétharmada, 5,1 milliárd ember – írja az Oxfam, a világ legnagyobb jótékonysági ernyőszervezete a jelentésében.

 
Bevételkompenzációról döntött az energiatárolók esetében az Energiahivatal

Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal rendelete a legfrissebb Magyar Közlönyben a villamosenergia-tárolók bevételkompenzációjának részletszabályairól. Ez az új szabályozás a „Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél” című, januárban induló 62 milliárd forintos keretösszegű pályázati kiíráshoz kapcsolódik - emeli ki a Hivatal közleménye. A jogszabály célja az energetikai szektor támogatása és az új projektek ösztönzése, különös tekintettel a zöldenergia-hasznosítás elősegítésére.

 
Történelmi mélyponton a napelem cella árak – globális tendenciák, árak és aggodalmak

Egyre érdekesebb helyzet rajzolódik ki a napelem panelek piacán, melynek Európa szerte jelentős hatási lesznek a lakossági és a vállalati beruházásokra egyaránt. A sokrétű és gyors változásnak egészen biztosan lesznek minden oldalon nagy nyertesei és vesztesei. Szenyán Endre, az ALTISO Energy – korábbi nevén A1 Solar – ügyvezetője keresi a választ arra, hogy melyek lesznek ezek pontosan.
 
 
  NEMZETKÖZI

 
8 Ways The Solar Panel Industry Is Developing And Continuing To Grow

The solar panel industry is witnessing an incredible transformation. It’s one characterized by relentless innovation and sustained growth.

 
European Commission approves Italy’s and Hungary’s renewable energy schemes

The European Commission (EC) has approved this week Italy’s and Hungary’s aid schemes to support renewable energy projects.

 
China shatters records with 142.6GW of PV from January to October

China’s total installed PV capacity reached 540GW at the end of October, according to figures released by the country’s National Energy Administration.

 
EU launches first green hydrogen auction with ceiling price of €4.50/kg

The European Union has launched its first green hydrogen auction with a maximum price of €4.50 ($4.91)/kg. The approved projects will receive subsidies for a decade, alongside revenue from hydrogen sales, and must start production within the next five years.