2024. január 22.
MANAP hírlevél, 4. hét
Nagy kihívásokkal jár a naperőművek gyors magyarországi terjedése, az energiatárolás az egyik kulcs ezek kezeléséhez
A megújuló energiatermelés térnyerése megállíthatatlan Magyarországon és ezt szeretnénk folytatni a továbbiakban is, de a mostanra kiépített 5600 MW-nyi naperőművi kapacitás csak az idő 15-20%-ában képes termelni, éppen ezért kulcsfontosságú kérdés az energiatárolási kapacitások növelése, hogy a megtermelt zöld energiát minél nagyobb arányban fel tudjuk használni a későbbi órákban – hangsúlyozta Steiner Attila egy keddi eseményen.
BELFÖLD
Gulyás Gergely is csak reménykedik, hogy végre megkapják a pénzüket a napelemes pályázat nyertesei
A pályázók évek óta várnak a teljes támogatás kifizetésére, kivitelezőik pedig – hiába az előlegek – a csőd szélén táncolnak, vagy már be is dőltek, mert nem jutottak hozzá a rég odaítélt pénzhez.
Szertefoszlott az olcsó energia illúziója, de ez elvezethet a lakásállomány elmaradt korszerűsítéséhez
A Habitat for Humanity saját fővárosi közösségi helyiségében mutatta be az idei lakhatási jelentésének utolsó részét a tanulmány két szerzője, Koritár Zsuzsanna és Feldmár Nóra, a civil szervezet energiaszegénység-szakértői részvételével. A fejezet az energiaválságról és egy szociális klímapolitikai lehetőségeiről szól.

Jön az ötödik ipari forradalom: sokan örülhetnek
Sürgető a tiszta energiára való átállás hazánkban, mert több mint 5 millió kisfogyasztónál eléri a földgáz használatának aránya az 50 százalékot, jóval meghaladva az EU-s átlagot. Közben Steiner Attila, energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár elmondta: 20 évvel meghosszabbítaná az Orbán-kormány a Paksi Atomerőmű működési engedélyét.

Indul az energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelme Magyarországon
A CEEGEX Zrt. földgáz-piaca mellett 2024-től új tőzsdét indít. Az első negyedévben induló hazai EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) szervezett piac lehetőséget teremt a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmére, egyúttal az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésére. A tőzsdéhez való csatlakozás lehetősége megnyílt, az első felhasználói tesztekre is le lehet már adni a jelentkezést - tájékoztatta a Portfoliot a CEEGEX Zrt.

Fontos információkat tudtunk meg a dübörgő napelemes pályázatról!
Csütörtök reggelig már több, mint 20600 előregisztrációt nyújtottak be az új lakossági napelemes és energiatárolós pályázatban, ami bár jócskán meghaladja az előzetesen tervezett nyertes darabszámot (15160), de nem zárja még le a folyamatot a tárca, nem is teheti, hiszen még nem ismeri a regisztrációk mögötti konkrét projektterveket, és könnyen lehet, hogy végül a 15 ezernél több lesz a ténylegesen támogatott családok száma – gyakorlatilag ezt üzeni a Portfolio érdeklődésére az Energiaügyi Minisztérium által csütörtökön küldött válasz.

Állami támogatással égetjük az erdőt alacsony hatásfokú villamos energiáért, és emiatt a tűzifa is drágább
Magyarországon öt nagy biomassza-erőmű használja fel az összes tűzifa közel egyharmadát, aminek jelentős része természetvédelmi szempontból értékes erdőkből származik. Ezek az erőművek 2003 óta 323 milliárd forint állami támogatást kaptak, szemben a nap- és szélenergia 185 milliárdos támogatásával, miközben szerepük a hazai villamosenergia-rendszerben minimális.

Még az előző napelemes pályázatnak is csak a harmadát fizette ki a kormány, több cég csődbe is ment
Továbbra is csak a megítélt támogatás harminc százalékát fizették ki a két éve elindított 100 százalékos állami támogatású energetikai felújítási programon nyertes pályázóknak – ez a kormány pályázati portáljáról tudható. A napelemes cégek azóta is hiába várják a pénzüket, többen csődbe is mentek emiatt. A hétfőn elindult Napenergia Plusz Programban is meg kellene előlegezniük az állami támogatást, erre viszont sok vállalkozásnak már nincs pénze.

Így éri meg a napelemhez energiatárolót is létesíteni
A Napenergia Plusz Programban 75,8 milliárd forintos keretből támogatást kaphatnak azok, akik 2024-től létesítenek 4-5 kWh-s teljesítményű napelemet, és hozzá 7,5-10 kWh kapacitású energiatárolót. A támogatás a beruházás értékének 66 százaléka lehet, legfeljebb 5 millió forint, és a keretösszeg alapján mintegy 15 ezer háztartás élhet a lehetőséggel. Január 15-étől indult el a lakossági regisztráció, amit informatikai leállás nehezített.

NEMZETKÖZI
The True Cost of Chinese Solar Panels
The Biden Administration’s green industrial policy was put to the test last year. Even with the support of subsidies and tariffs, U.S. solar manufacturers struggled to compete with the flood of cheap solar panels pouring out of China into the global market. While some argue that the U.S. should loosen restrictions on cheap Chinese solar panels to accelerate renewable energy deployment, this approach is unsustainable.

Solar panel prices dip due to oversupply
Stockpiles of solar panels in the US and EU have grown sharply, with capacity held nearly twice that of expected demand for the panels, the International Energy Agency (IEA) has reported.
PV Manufacturing in Europe: Ensuring resilience through industrial policy
In its latest monthly column for pv magazine, the European Technology and Innovation Platform for Photovoltaics (ETIP PV) presents the main findings of its White Paper on PV manufacturing. The report evaluates how policy and regulatory frameworks have evolved for European companies in the PV sector, and compares these frameworks to the PV industrial-policy evolution of key global markets such as China, India, and the USA.

Optimal tilt angle for agrivoltaic projects in Mediterranean region
Scientists in Turkey determined the optimal tilt angle for agrivoltaic projects associated with different crops in the central Mediterranean region, and other regions with similar latitude and climatic conditions.