2023. február 27.

MANAP hírlevél

 
Újabb változás jön a napelemeknél: lépnie kell a kormánynak, ennek sok háztulaj fog örülni

Ősszel megjelent a rendelet, ami szerint annak, aki nem adta le az igénylését október végéig, annak megszűnik a lehetősége a napelemes rendszere által termelt áram visszatáplálásra. Azaz, aki ezután igényelte, vagy igényelné a napelemrendszer telepítését, az a megtermelt energiát csak akkor tudja felhasználni, amikor süt a nap és megtermelődik az - esetleg akkumulátorokba elraktározni. Azonban most a jelek szerint ez záros határidőn belül változni fog, hiszen megkezdődött az elektromos hálózatok korszerűsítése, illetve az uniós támogatások megszerzéséhez ennek kapcsán is több kötelezettséget teljesítenie kell Magyarországnak. A Pénzcentrum most szakértők segítségével járta körül azt, hogy megéri-e belevágni most a telepítésbe, mi lehet a visszatáplálás sorsa, illetve mi történhet a szektorban a következő hónapokban.
Elolvasom
 
 
  BELFÖLD
 
Még nem tudni, tényleg jön-e a havi szaldó a napelemes rendszereknél, de kiszámolták, hogy szinte mindegy

A ködös szabályozási környezet, a hálózati csatlakozási tilalom, és az éves szaldó elszámolás kivezetésére vonatkozó szándék miatt a megrendelők és a beruházók is várakozó állásponton vannak a lakossági napelemes piacon. A kedvezőtlen kormányzati politika miatt megnőttek a megtérüléssel kapcsolatos aggodalmak, de újabb számítások szerint még havi szaldós elszámolással is tíz év alatt megtérülhet egy átlagos rendszer. Ugyanakkor hiába az akadályozó tényezők, 100 ezer csatlakozási engedély még függőben van, és ha a hivatal elkezdi kiadni ezeket, nyakunkon lehet az újabb telepítési roham.
Elolvasom
 
270 milliárd forintnyi uniós támogatást kap Magyarország Brüsszeltől, ezzel segítik az orosz energiahordozók leváltását

Újabb 700 millió eurós uniós támogatást kap Magyarország, erről döntöttek kedden Brüsszelben. Az orosz energiahordozóktól való függetlenedésre szánt, átszámolva majdnem 270 milliárd forintot viszont ugyanúgy zárolták, mint a helyreállítási alap összes többi részét. Ezekhez továbbra is teljesíteni kell a jogállamisági és korrupcióellenes feltételeket. A kormány korábban úgy számolt: ez nyárra történhet meg.
Elolvasom
 
Új csúcson a naperőművek termelése – ideje megoldani az energiatárolást is

Újabb történelmi rekord született a naperőművi termelésben Magyarországon, ami nem meglepő, figyelembe véve az egyre bővülő kapacitásokat és a napsütéses órák számának növekedését.
Elolvasom
 
Nagy lehetőségek állnak a cégek rendelkezésére az energiahatékonyság és az elektrifikáció területén

Számos ipari folyamatnál rendkívül nagy a fosszilis energiahordozóknak való kitettség, amelyek ára a továbbiakban is erősen ingadozhat, és "éppen ezért kellene elkezdeni azon gondolkozniuk a hazai cégeknek is, hogyan tudnak minél gyorsabban átállni az elektromos energia használatára, ami egy sokkal optimálisabb, kiszámíthatóbb működést eredményezhet" – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Hajós Balázs.
Elolvasom
 
Ekkora növekedés még soha nem volt a napelemes termelésben

2023-ban soha nem látott napenergia-növekedés várható – közölte a TrendForce, miután tételesen végigszámolta, hogy a világban hol, milyen, mekkora méretű napelemes beruházások lesznek és várhatók idén, s hogy a befektetői kilátások milyen irányba mozdíthatják el a piacot.
Elolvasom
 
Nagyot fékeztek a hazai naperőmű-telepítések, 2011 óta nem láttunk ilyet

Szinte teljesen leállt a hazai napelempark-kapacitás növekedése: januárban mindössze 20 MW-tal bővült a nagy naperőművek kapacitása, míg a háztartási méretű naperőművek piacának januári teljesítménye egyelőre nem ismert. A vizsgált időszakban a gázerőmű-kapacitás nagyobb mértékben nőtt, mint a nagy naperőműveké, amire legutóbb a napenergia-boom előtt, 2011-ben volt példa.
Elolvasom
 
A Nyugat megdöntheti Kína dominanciáját a zöld energia terén

Az éghajlatváltozással kapcsolatos politika mostanra egy új korszakba lépett, ezt pedig Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, az új amerikai zöld támogatási rendszer hatásairól szóló, egyre erősödő vita is bizonyítja. Azonban ha kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy ez a történet végső soron Kínáról szól.
Elolvasom
 
 
  NEMZETKÖZI
 
What PV installers expect in 2023

Solar module prices continued to fall in January, and there is no end in sight. The main drivers impacting prices are lower shipping rates from China and the further recovery of the euro-US dollar exchange rate. Martin Schachinger, of pvXchange, expects other effects, such as slowly falling energy costs or polysilicon and wafer prices – which are in freefall – to further strengthen the trend in the coming months.
Read
 
EV drivers seven times more likely to have solar panels

An annual survey of over 4,000 EV drivers by the UK’s go-to EV charging app Zap-Map has revealed that 29% have solar panels installed at home.
Read
 
China’s polysilicon imports fell by 23% in 2022, says Bernreuter Research

After an interim high in 2021, polysilicon imports into China fell again in 2022, but the country’s share in global output still came close to 90%, according to a new report by Bernreuter Research.
Read
 
The Hydrogen Stream: Green hydrogen capacity surged in 2022

Green hydrogen production capacity continued to grow last year, driven largely by new investments, GlobalData says in a newly published report. Deutsche Bahn, meanwhile, has revealed plans to expand its hydrogen bus fleet in Germany.
Read